Melegitalok - Tea (40 db)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 5 oldal
<
1
2
3
4
5
A teára forró vizet öntünk, majd kb. 5 percig ázni hagyjuk. Ezután hozzáöntjük a rumot, a citromlevet és a cukrot. Az egészet alaposan elkeverjük, hogy a cuko
A licsit egy szűrőbe tesszük, és így felfogjuk a gyümölcs levét. A gyümölcsre öntjük a vermutot, majd 5-6 órát állni hagyjuk. Eközben a teát és a kandis
Fogunk egy csészét, beletesszük a szegfűszeget, majd forró vizet öntünk a benne lévő teára, és néhány percig ázni hagyjuk. Ezután a tojáshoz adunk 4 cl-t
Fogunk egy edényt, összekeverjük benne a teafüveket és a fahéjat, majd az egészet egy filterbe tesszük. A filterre forró vizet öntünk, majd néhány percig áz
A vaníliát a közepén bevágjuk, majd egy bögrébe tesszük a teával együtt. Forró vizet öntünk rá, és néhány percig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, a k
A narancs héjából spirált készítünk, majd a húsát kifacsarjuk. Fogunk egy edényt, beletöltjük a teát, a bort, a narancslevet, majd beletesszük a szegfűszeg
A filterekre forró vizet öntünk, majd néhány percig ázni hagyjuk őket. A málnához kevés vizet öntünk, így pépes állagúra főzzük. Ezután egy kendőn át
Fogunk egy csészét, beletesszük a zsályát, majd rátöltjük a forró teát. Néhány percig állni hagyjuk, majd ízlés szerint mézet teszünk bele, és már kín
Ugrás a lap tetejére >>
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen koktélok
Coffee Crunch
A turmixba jeget teszünk, majd hozzáöntjük a kókuszszirupot, a tejszínt és a jeges kávét. E...
Caipirinha - Brazília
A friss lime-ot nyolc darabja vágjuk, majd a cukorral együtt egy pohárba tesszük. A pohárban j...